Így sminkelj nyáron!
Lassan, de biztosan érkezik a nyár, ami ellen elsősorban fényvédelemmel és rengeteg folyadékkal tudnunk védekezni. A hőmérséklet emelkedése és a magasabb páratartalom miatt az általános szabály az, hogy a nehezebb formulák helyett könnyebbeket érdemes választani. Ilyenkor nem elég, hogy izzadunk, a bőrünk is hajlamosabb zsírosabbá válni. A sminkünk pedig bármilyen könnyű legyen is, a nagy melegben simán leolvadhat rólunk, ha nem vagyunk elég elővigyázatosak. Ebben a posztban a nyári sminkeléshez olvashattok tippeket.
Ilyenkor érdemes olyan arctisztítót választani, ami segít megelőzni a bőr zsírosodását. Arendszeres hámlasztás is különösen sokat segít abban, hogy szép maradjon a bőrünk. A fényvédő használata ilyenkor kötelező, és figyelj rá, hogy ne csak egyszer, reggel használd, hanem a nap során újra és újra.
Az alapozókat, ha van rá mód, teljesen hagyd el. Ha mindenképpen szükséged van rá, akkor inkább könnyebb formulát, színezett hirdratálót vagy bb/cc krémet válassz, és lehetőleg csak oda vidd fel, ahova nagyon muszáj, vékony rétegben. A problémásabb helyekre pedig mehet a korrektor. Ha valami miatt teljes fedésre van szükséged, akkor mindenképpen vízálló sminket válassz, nekem a Coverderm termékei ilyen körülmények között is beváltak, nem tömítették el a pórusokat. Szintén tartósabbá teszi a sminket, ha alapozás előtt primert használsz. Átlátszó púderrel vékonyan fixáld a sminkedet, azt is lehetőleg csak ott, ahol nagyon kell (T-zóna).
A pirosítókból érdemes krémes vagy folyékony formulát választani, mert ezekkel egyrészt könnyebb dolgozni, másrészt - legalábbis az utóbbiak - tartósabbak is a nagy nyári melegben. (Ezeket púderezés előtt kell használni.)
A szemhéjpúder alap mindig jó szolgálatot tesz, nyáron viszont meg sem érdemes nélküle próbálni a szemfestést. Kiemeli a színt, tartóssá teszi a szemfestéket és persze megóvja az elmaszatolódástól és attól, hogy felgyűljön a szem redőiben. Ha szereted a krémes szemfestékeket, akkor a nyár az a szezon, amikor ezek különösen jól jönnek. A Maybelline Color Tattoo-i nagyon jók! A szemceruzás kontúr ilyenkor eléggé felejtő, a vízvonalról garantáltan le fog folyni, el fog kenődni, a felső szemhéjadon egy erős szemhéjpúderes fixálással talán a helyén marad, de jobb nem kísérteni a sorsot.
A spirálok közül érdemes vízálló formulát választani, de az is segít, ha festés előtt átlátszó púdert teszel a szempilláidra. Ennek köszönhetően nemcsak tartósabb lesz a spirálozás, de dúsabbnak is látszanak majd a pillák.
A rúzsok és erősen pigmentált szájfények helyett jobb ajakszínezőket választani, mert egyrészt tartósabbak, másrészt természetesebb a hatásuk. A világosabb szájfényekkel persze nincs gond, ugyanolyan jó szolgálatot tesznek ilyenkor is, mint a többi évszakban.Ha mégis a rúzsozás mellett döntesz, akkor a következő lépéseket kövesd. Először is radírozd le az ajkaidat, majd a szokott módon ajakápolóval hidratáld. Ezt követően használj szájceruzát, mert úgy sokkal tartósabb lesz az eredmény és még a könnyebb formulájú, nyárias rúzsok sem másznak el rajta. Ezután használd a rúzst egy rétegben, itasd le a felesleget, majd vigyél fel még egy réteget. Ha igazán tartós hatást szeretnél, akkor a második rétegre óvatosan tegyél egy kis átlátszó púdert.
Nyáron érdemes magaddal vinni egy tiszta sminkszivacsot, amivel megigazíthatod a sminkedet, ha esetleg felgyűjt az apró ráncokban. Szintén alap darab a mattító lap, amivel megszabadulhatsz a csúf csillogástól az arcodon. Ezeket mindig nagyon óvatosan használd, nyomogasd a bőröd velük, ne dörzsöld!
Nektek van valamilyen tuti nyári sminktippetek?
Nyárból őszbe:sminkváltás
1. A könnyű és élénk rúzsokat krémes, visszafogott árnyalatokra
Bár az erős színek sohasem mennek ki a divatból, a nyár élénk, fényes árnyalatait ilyenkor érdemes krémes formulákra és visszafogottabb árnyalatokra cserélni.
2. A bb krémet alapozóra
A bb és cc krémek alap darabok voltak a nyáron, most viszont ismét elérkezett az idő arra, hogy akár picit nehezebb, krémesebb alapozókat is használjunk. Én mondjuk maradok a Missha Signature Wrinkle Filler bb krémnél, mert annak pont olyan a fedése, amilyet én szeretek, de biztosan többször fogom púderrel fixálni, mint nyáron.
3. A fényes szemfestéket mattra
A fényes, fémes szemfestékek szintén alapvetőek voltak a nyári estéken, most ősszel viszont bátran használhatunk gazdag, matt árnyalatokat, például barnát, szilvát és áfonyát.
4. A nyári bronzot mesteri kontúrra
A bronzosítóról persze ősszel sem kell lemondani, de ahelyett, hogy ott használnánk, ahol a nap leginkább érte az arcunkat, inkább matt bronzosítót érdemes választani és szépen kontúrozni.
Ti megváltoztattátok már a sminkelési rutinotokat őszre?!?
Természetes hajápolás

Persze legtöbbször úgy gondoljuk, elegendő a kondicionáló sampon, vagy a készen kapható hajbalzsam.
Pedig tapasztalatom, hogy ezektől szerektől közvetlenül használat után csomókban jön ki a haj. Egyszer beszéltem egy szakemberrel, aki állította, ez természetes, mert a korszerű szerek felgyorsítják a folyamatot és az egyébként is kihullásra érett hajszálak távoznak.
Nos engem nem nyugtatott meg igazán a magyarázat.
Mégis mit tehetünk hajunk védelmében?
Dédanyáink például még tojássárgáját használtak sampon helyett, öblítésre pedig gyengén ecetes vizet .
Kicsit furán hangzik talán, de megér egy próbát, főleg ha valakinek jobban hullik a haja a kelleténél.
A módszer a következő:
* Töltsünk egy 2 literes petpalackba 1 evőkanál almaecetet, majd öntsük fel langyos vízzel és rázzuk össze.
* Készítsünk elő egy kis tiszta csészét. Ebbe tesszük majd a megtisztított tojás sárgáját, ami némi ügyeskedést igényel.
Első lépésben Válasszuk külön a tojás ságáját a fehérjétől egy edénykébe és ügyeljünk rá, hogy egyben maradjon.
Nedves kézzel vegyük a tenyerünkbe és finoman hengergessük egyik kézből a másikba, amíg a fehérje maradványok lejönnek róla, majd csippentsük meg a tojássárga tokját és az előkészített tiszta csészébe folyassuk bele a sárgáját.
Fontos, hogy csakis a tiszta sárgája kerüljön majd a hajunkra, mert a fehérje maradványoktól csomós, fénytelen lesz a haj.
A csészében lévő tojássárgát keverjük el egy kevés langyos vízzel.
Ha illatossá szeretnénk tenni hajunkat, 3-4 csepp levendulaolajat is tegyünk a keverékhez.
Természetesen más illatos olaj is kerülhet bele: pl narancs, rózsa, geránium, vagy pacsuliolaj.
A pacsulitól senki ne rettenjen meg, hiszen ez egy fantasztikusan kellemes, fenyőszerű illat, csak a köznyelvben lett pejoratív felhangja.
Tehát ezt a keveréket használjuk a benedvesített hajra samponként. Kissé még habzani is fog.
Utána nagyon bő vízzel mossuk le, majd almaecetes vízzel is öblítsük át a hajunkat.
Hajmosás előtt esetenként olajos pakolást is alkalmazhatunk a tökéletes eredmény érdekében..
Elsősorban olivaolajat használjunk. Esetleg keverjük el kevés jojoba olajjal, ami kiváló gyógyír a megviselt hajra. Elég drága, viszont kevés is elegendő belőle, amit az olivaolajhoz keverünk.
Használata igazán egyszerű:
1. Keféljük ki a száraz hajat.
Terítsünk egy törölközőt avállunkra, ha csöpögne az olaj, ne tegyen kért a ruhánkban.
2. Kis szakaszonként a hajvégeknél kezdve dörzsölgessük be az olajat a hajba.
3. Hajszárítóval közepes fokozaton fújjuk át a hajat, hogy átmelegedjen.
A fölösleges olajat egy törölközővel itassuk fel.
4. Ezután a pihentetés következik. Dőljünk hátra egy kényelmes fotelban és relaxáljunk. Jó állapotban lévő hajon 20-40 percig hagyjuk, festett, töredezett hajon legalább 2 órát.
Ha igazán mély kondicionálást szeretnénk, vagy türelmetlenek vagyunk, akkor hagyjuk az olajat a hajon éjszakára is, csak tegyünk egy vastag frottír törölközőt a párnára.
5. Ezután következik a hajmosás, öblítés valamint az almaecetes öblítés.
Szárítás után a haj csodálatosan frissé, ragyogóvá és lágy tapintásúvá válik.
Igazán tudom ajánlani ezt a természetes és olcsó módszert. Hajhullással, korpával küzdő férfiak is bátran kipróbálhatják. Csecsemők, kisgyermekek haját is érdemes ezzel a módszerrel tisztán tartani a drága samponok helyett.
Kellemes napot kívánok mindenkinek!
Bőrápolási tanácsok
. Arclemosók: Kezdd az arctejjel, amit esténként a smink és a szennyeződések eltávolítására használj. |
5. Hidratálás: Reggel és este simítsd át az arcot és a dekoltázst a bőrtípusnak megfelelő habkrémmel vagy hidratáló krémmel. |
2. Tonikok: A tonik használata a bőr frissítésére, tonizálására szolgál, és optimálisan előkészíti az ápolásra. |
6. Szemkörnyék ápolók: A szem környékén a bőr vékonyabb, mint az arc egyéb részein, vérellátása is szegényesebb, zsírpárna sem táplálja. Igénybevétele mégis jóval nagyobb, a szemkörnyék izmainak finom rezdülései nem kímélik e viszonylag védtelen bőrfelületet, így a ráncok itt jelennek meg a legkorábban. Megjelenésük ellen használj reggel és este Ilcsi szemránckrémet. |
3. Szappanok: A tonik után használj a bőrtípusodnak megfelelő enyhén szaruoldó Ilcsi szappant, hogy az elhalt szarulemezkéket eltávolítsa, és bőröd mindig friss legyen.
|
7. Testápolás Fürdés, zuhanyzás után kend be a tested Ilcsi testápolóval.
|
4. Szérumok: A napi bőrápolást folytasd liposzómás gélekkel, melyek a liposzómák segítségével a bőr mélyebb
|
![]() Kellemes napot mindenkinek! (Pletyizétek az oldalt)! Őszi/Téli sminktippekPersze mindenki úgy sminkeli magát, ahogy érzi, illik az egyéniségéhez, nem is vitás, hogy ez a helyes, hiszen abban vagyunk magabiztosak, amiben jól érezzük magunkat. Az elégedettség pedig mindenkiről sugárzik, az teszi az embert igazán vonzóvá. Ám célszerű követni a divatot, ha sminkről is van szó, hiszen rengeteg újdonsággal és tanáccsal gazdagodhatunk némi informálódással. Megjegyezném azonban, hogy ezekkel a tanácsokkal is megfontoltan kell alkalmazni, mivel nem minden smink áll garantáltan jól mindenkinek, így ezeket ki kell próbálni és be kell látni, ha nem működik. Az utóbbi évek nagy trendje, a huszadik század stílusainak megidézése, visszahozása a mai ízlésnek megfelelően. Ezt tapasztaljuk is nap, mint nap az áruházak és butikok polcain megjelenő, mondjuk elég retro ruhákból is. A legszembetűnőbb talán a ma újra fénykorát élő répanadrágok és ceruzaszoknyák példája. Ezt a vonalat természetesen a sminkben is követik, ennek két feltűnő megjelenési formáját láthatjuk leginkább. Az egyik ilyen vonal az újra divatba jövő vörös ajkak, melyhez hasznos tipp a szájkontúr ceruza használata, ami a lehető legtökéletesebbé varázsolhatja a mosolyunkat. Ehhez azonban nem ajánlanék erős, élénk színű szemfestéket, hagyjuk érvényesülni a színt az ajkunkon. Ezzel párhuzamban a kontúros szem is porondon van, a szemhéjtus ugyanis ecsetes elődjéhez képest új változatokban ismét divatba jött. Ma már népszerűbbek a könnyebb használhatóság miatt a ceruzás illetve a lapos ecsetes tusok, de a hatás ugyanaz maradt. A feltűnő, kiemelt, mégsem harsány tekintet elegánsan egészítheti ki a vörösben pompázó szájat. Persze a natúr színekhez is jól passzol a feketén kihúzott szem, így kiemelhetjük gyönyörű tekintetünket. A tökéletes bőr sajnos nem mindenkinek adatott meg, ám egy kis alapozóval bárki gyönyörűvé varázsolhatja arcát, persze ha jól használja a rendelkezésre álló anyagokat. Érdemes az alapozó használata előtt vékony réteg hidratáló krémet felvinni, az alapozó után pedig púderrel matt, mégis selymes hatású bőr látszata érhető el. A természetes hatás kedvéért lehetőség szerint dolgozzunk vizes alapozó szivaccsal vagy nedves kézzel paskoljuk át az arcot. Ha ezen kívül használunk egy leheletnyi pirosítót az arccsontokon, az még élénkebbé és élettelibbé varázsolja az arcot. Természetesen a földszínek, a barna és az arany különböző árnyalatai és a természetesség soha nem mennek ki a divatból. Egy natúr színű smink bárhol, bármikor megállja a helyét és mindenhez megy, lényeg, hogy azt emeljük ki itt is, ami a legelőnyösebb az arcon. Bár ez a leguniverzálisabb megoldás, én főként azoknak ajánlom, akiknek karakteres az arcuk, hiszen ők egy erősebb, élénkebb sminkkel könnyebben átesnek a ló túloldalára. Szemceruza, barnás szemhéjárnyaló, spirál és egy kis visszafogott színű szájfény és kész is egy kifinomult nő.
Nyűgözd le a pasikat!Egy édes mosoly, egy szexi biccentés, egy kihívó kacsintás... Látszólag semmitmondó gesztusok, de a fiúkra hihetetlen hatással lehetnek! A GIRL! most elárulja, hogyan alkalmazd a "titkos" fegyvereket! Figyelj a finom részletekre! A csábítás sikere a testbeszéden múlik. Ha megtanulod, hogyan használd az adottságaidat, ellenállhatatlan leszel! Íme néhány alapvető tudnivaló! A testbeszéd többet elárul, mint 1000 szó! Fél perc alatt minden eldől! "A szép külső, a jó megjelenés nagyon fontos ahhoz, hogy egy lány felkeltse az érdeklődésemet. Persze a trendi cuccoktól és a szuper sminkektől még nem biztos, hogy bejön nekem. Sokkal fontosabb az összhatás és a lány kisugárzása!" (Ádám, 17) Száj "Mindig a száját nézem meg először. Tetszenek a húsos ajkak, de fontosabb, hogy mosolyogjon a szája. Tetszik, ha szájfénnyel (nem rúzzsal!) teszi csillogóvá az ajkait!" (Áron, 15) Haj "Nem kell, hogy mindig neki legyen a legtrendibb frizurája. Azt szeretem, ha bele lehet túrni a fürtjeikbe, a hosszú hajú lányokra bukom!" (Csaba, 15)
Szem Ha szomorkodsz vagy jó a kedved, a szemed mindig tükrözi a hangulatodat. Ezenkívül a csábos pillantás a flört első és legfontosabb lépése! Egy kihívó pillantás vagy egy szerény szemlesütés gyakran már az elején elárul mindent! Hangsúlyozd a szemed, de ne rikító színekkel! "Persze, hogy a szemét nézem meg először! Fontos, hogy szép legyen a színe, formája. De a lényeg a tekintete. Ha ránézek, minden kiderül akkor is, ha egy szót sem váltottunk egymással!" (Krisztián, 15) Test "Imádom nézni, ahogyan egy csaj táncol! Szeretem, ha valakinek jó mozgása van. De ha túlzásba viszi, menekülök: ne dobálja magát, csak legyen ösztönös és egy kicsit szexi!" (Benjámin, 16) Kéz "Nem tudom, miért, de mindig a lányok kezét figyelem először: mennyire ápolt, milyenek a körmei. Ahogyan hadonászik maga előtt, miközben magyaráz... A műkörmöket és a rikító körömlakkot utálom!" (Balázs, 15)
Láb "Naná, hogy a hosszú lábak szexisek! Tudom, hogy nem lehet mindenki született modell, de a formás lábak számomra nagyon fontosak. Izmos vádli, szexi boka és formás comb: az alap!" (Bence, 16)
Mire kell vigyáznod?
Nevetés, popsi- vagy mellméret? Mire figyelnek a fiúk legelőször?
Kőröm díszités!!! (superek)A madártollas köröm nagyon egyedi, és nem is nehéz elkészíteni.
Szerző: Marton Adrienn
2015. január 29.
A téli körömminta nemcsak karácsonyi motívumokat jelenthet. Íme, hét mutatós tipp, aminek semmi köze az ünnepekhez!
Szerző: Marton Adrienn
2015. január 2.
Egy mutatós mintát nem feltétlenül bonyolult elkészíteni. Íme, a legegyszerűbb mikulásos körmök!
Szerző: Marton Adrienn
2014. december 5.
Ha már alig várod, hogy leessen az első hó, fesd a körmödet olyan szikrázóra, mint a téli táj.
Szerző: Fehér Ági
2014. november 23.
A cipzár minta nagyon ötletes és cuki, ráadásul egyáltalán nem olyan bonyolult elkészíteni, mint amilyennek tűnik.
Szerző: Marton Adrienn
2014. október 26.
Mutatunk négy szupercuki körömmintát, ami felnőtteknek sem ciki. Nem nagy ördöngösség elkészíteni őket.
Szerző: Fehér Ági
2014. szeptember 16.
Ha eddig csak fedőrétegnek használtad a matt körömlakkot, próbáld ki így is!
Szerző: Marton Adrienn
2014. szeptember 10.
Készíts trópusi napfelkeltét a körmeidre! Megmutatjuk, hogyan csináld.
Szerző: Marton Adrienn
2014. augusztus 1.
Nem kell túldíszített műkörmöt csináltatnod az esküvőre: egy visszafogott, de szép körömdizájn sokkal jobb választás.
Szerző: Marton Adrienn
2014. július 23.
A fehér az idei nyár egyik divatszíne, és nemcsak az öltözködésben, de a körömdíszítésben is trendi.
Szerző: Marton Adrienn
2014. július 20.
Szeretnéd, ha a körmeid nem tűnnének tömpének?
Szerző: Fehér Ági
2014. július 7.
Nézd meg, a rövid körömhöz milyen minták illenek!
Szerző: Marton Adrienn
2014. július 1.
A háromszöges köröm egyedi, csajos, és nem is olyan nehéz elkészíteni.
Szerző: Marton Adrienn
2014. június 19.
A kedves virágminta többféle változatban is elkészíthető.
Szerző: Fehér Ági
2014. május 23.
Fess virágokat a körmödre, vidámmá teszik a hétfőket is.
Szerző: Fehér Ági
2014. május 19.
A Chanel-logó több, mint egy márkajelzés: inkább egy életérzés. Ha a körmödön is viselnéd, megmutatjuk, hogyan csináld.
Szerző: Marton Adrienn
2014. május 10.
Ha szereted a húsvétot, vagy egyszerűen csak a cuki nyuszi- és csibefigurákat, készítsd el a következő körömmintát!
Szerző: Debreceni Andi
2014. április 18.
A régies trendek a körmökön is hódítanak. Íme, néhány csodaszép vintage minta, amit otthon is elkészíthetsz!
Szerző: Marton Adrienn
2014. április 17.
Nemcsak a feltűnő árnyalatok és a rikító színek mutatnak jól a körmökön, ráadásul a natúrt is lehet variálni.
Szerző: Marton Adrienn
2014. április 5.
Egy élettel teli színkavalkád a körmön még a borongós tavaszi napokra is vidámságot ígér. Mi a pöttyös megoldást ajánljuk, így készítsd el!
Szerző: Debreceni Andi
2014. március 21.
A szezon egyik kedvence a nőies és letisztult félholdas körömminta. Eláruljuk, hogy készítheted el manikűrös segítsége nélkül!
Szerző: Debreceni Andi
2014. március 7.
A csíkokat nagyon egyszerűen, otthon is elkészítheted, csak egy kiegészítőre van szükség a pontos munkához.
Szerző: Fehér Ági
2014. február 19.
Ha túl nehéznek találod a vízbe csepegtetős megoldást, máshogyan is készíthetsz márvány hatású manikűrt.
Szerző: Marton Adrienn
2014. január 25.
Néhány perc alatt szupercuki díszítést készíthetsz a körmeidre, melyek még önmagukban is jól néznek ki!
Szerző: Marton Adrienn
2014. január 14.
A szürke hétköznapokat dobd fel egy igazán kreatív mintával: készíts muffinos körmöket! Egyszerű és gyorsan megvan, ráadásul nagyon látványos is.
|
Báli frizura és sminktippek
Legyen szó gólyabálról, vagy szalagavatóról egy biztos: mindenki tökéletes külsőt szeretne, legalább egy estére. Ez pedig hosszas, lázas készülődést eredményezhet. Azért azt soha ne felejtsük el: a kevesebb néha több. Ennek fényében válasszatok frizurát, és sminket! Mi adunk néhány alternatívát...
A lányok többsége eme két fent említett jeles alkalom előtt hajlamos egy kisebb vagyont elkölteni a fodrásznál, vagy a kozmetikusnál. S ha mindehhez még hozzászámolunk egy csodás kisestélyi ruhát is, akkor bizony könnyen ugorhat 2 havi ösztöndíj egy délután alatt. Természetesen egy magunkra "költött" vásárolgatós, szépítkezős nap minden pénzt megér, de ha egyedi akarsz lenni, akkor érdemes jól átgondolni az álom külsőt.
Ünnepi hajkorona: tedd -ne tedd
Ne tedd: Sajnos nagyon sokan esnek még mindig a csillogó, fura kontyok csapdájába. Ennek a stílusnak az a fő ismérve, hogy a hajat teljesen abnormális pozíciókba tekerik, majd a kompozíciót tömérdek hajlakkal rögzítik, s mindezt megspékelik még egy kis csillámporral is. A 90-es években nagyon hódított ez a stílus, de sajnos még manapság is fel-feltűnik egy ilyen frizura.
Tedd: A madárfészek konty helyett válasszatok olyat, ami könnyen kezelhető, és ami fontosabb: helyrehozható. Kevesebb csiga, kevesebb gond. Az ősz hajtrendjei szerencsére bőven szolgáltatnak remek példákat, amiket könnyen el is tudtok készíteni, akár fodrász segítsége nélkül is! Lássunk néhány példát!
Tipp! Viseljetek bátran hajdíszt! Egy ruhához illő hajékszer mesebeli összhatást kelt!
Elegáns sminkek: tedd -ne tedd
Most valljuk be, a magyar - különösen az iskolába járó - hölgyek többsége nem sminkeli - vagy sminkelheti - magát túlzottan erősen. Ezért - és ez nem az ő hibájuk - nem is biztosan tudják, hogy milyen alkalmi smink áll nekik igazán jól. A leányzók valóban szakszerű tanácsot kaphatnak egy ügyes kezű, és jó szemű sminkestől, de a cél elsősorban a smink esetében is az legyen, hogy egyszerűen legyen kifejező.
Ne tedd: Ne hagyd, hogy az arcodat vastag alapozóréteggel vakolják ki. Elvégre is nem színházi ősbemutatóra készülsz, hanem szalagavatóra vagy gólyabálra. Ráadásul, ha nem szoktad magad gyakran sminkelni, akkor egy óvatlan mozdulattal hajlamos az ember lánya kissé elkenni magán valamit (vagy valami másba belekenni).
Tedd: Ragyogj, amennyire csak lehet! Használj bőrtökéletesítő alapozókat, üde színeket, és csempéssz mindenbe egy kis csillogást. Hogyan? Szerencsére nagyon sok nagynevű sminkcég dobott már piacra lágyan fénylő kozmetikumokat. Legyen szó akár arcról, szemről, vagy szájról. A lényeg, hogy egy dologra fókuszáld a tekinteteket - a szádra, vagy a szemedre. Ezzel elkerülheted, hogy Edward Cullen totálisan csillogó ábrázata jusson eszébe mindenkinek a make-upodról!
Tipp! Nagyon figyelj, hogy a szemöldököd formája tökéletes legyen a nagy estére! Ez ad ugyanis keretet az arcodnak, és alapot egy jó sminknek. S ha még jobban szeretnéd a szemedet hangsúlyozni, akkor a nagy estére tetess fel műszempillákat. Hidd el, remek lesz!
Mi az a három dolog, amit érdemes megtanítani a lányoknak a fiúkról?
Hogyan tudnak a lányok legjobban boldogulni a fiúkkal?
A lányok hozzáállása a fiúkhoz koronként változik. Kicsiként jól eljátszanak egymással, barátkoznak. Később a lányokat elkezdik idegesíteni a fiúk viselkedése, a gyerekes hozzáállása, majd egyszer csak elkezdenek a lányok érdeklődni a fiúk iránt. Eljön a vihogós korszak, és ezen túllépve az együttjárás időszaka.
Ebben a hírlevélben olyan tippeket szeretnék megosztani, melyeket a lányoknak fontos tudni, ha jól akarnak boldogulni az életben a fiúkkal.
-
Neveljük a lányokat
A lányok neveléséhez hozzátartozik, hogy kedvesek legyenek másokkal. A társadalom azt várja a lányoktól, hogy legyenek érzéseik, megértők, támogatók legyenek. A fiúkat ezzel szemben látszólag mégis jobban az életre neveljük, de egyre inkább azt tapasztaljuk, hogy a lányok jobban megállják a helyüket az iskolában. Több lány szerez diplomát, mint fiú. A lányok tovább élnek, és ez nem genetika, hanem az élethez való hozzáállás kérdése is.
-
Mit szeretnénk elérni a lányok nevelése során a fiúkkal kapcsolatban?
Megértsék a fiúkat, elfogadják a szeleburdiságukat, vadságukat, legyenek kedvesek velük. Néhány év múlva, amikor a lányok elkezdnek másképp érdeklődni a fiúk iránt, akkor is azt szeretnénk, hogy kedvesek legyenek, de ne túl kedvesek. Legyen bennük tartás, erő.
Nem mindegy, hogy mit plántálunk el a lányaink fejébe a fiúkról, mert ezek a fiúk közül lesz egy a későbbi férj, és a lányok is anyukák lesznek egyszer, akik talán fiúgyermeknek adnak életet.
Melyek azok a tippek melyeket érdemes a lányokkal megosztani?
-
A fiúknak is vannak érzelmeik
Bármilyen furcsán is néz ki a lányok szemszögéből, de egy fiú ugyanolyan sérülékeny, mint egy lány, a vadságuk, a szeleburdiságuk ellenére is. Egy 10-12 éves fiú még tele van érzelmekkel. Egy 14-15 éves fiú érzelmi változása nem jár egyértelműen testi változásokkal. Ebben a korban a fiúk nagyon esetlennek, furcsának tűnhetnek a külső szemlélő számára.
Érdemes elmagyarázni a lányunknak, hogy a látszat csal, a fiúk legalább annyira érzelemdúsak, és érzékenyek, mint a lányok. Legfeljebb a fiúk másképp mutatják ki az érzelmeiket, mint a lányok, vagy elrejtik az érzelmeiket. Tanítsuk meg a lányunknak, hogy a kedvesség a legnagyobb erő egy kellemetlen fiú-lány helyzetben. Például, ha a lányunknak udvarolni szeretne valaki, de a fiú nem szimpatikus a lányunknak, a kedves, de határozott magatartással elérheti, hogy ne legyen sértődés, felesleges fájdalom, megalázottság senki részéről.
Ne nevessen a háta mögött, kerülje a pletykálkodást, a fiú érzelmeivel való visszaélést. Tisztelje, hogy a fiúnak is vannak érzései, és akár értékelheti azt is, hogy a fiú volt olyan bátor, hogy kimutatta felé az érzéseket.
(Mennyivel jobb, mintha Facebook-on megkérdezné tőle, hogy: "Járunk?")
-
Lányoknak tetszenek a fiúk
Ez teljesen normális rendje az életnek, ezen nincs mit szégyellni. Ez a vonzalom fogja őt is abba az irányba terelni, hogy családot alapítson, és gyerekei legyenek.
De ez nem jelenti azt, hogy ezt a vonzalmat teljes mértékben ki kell élni. És az se lenne jó, ha tinédzserként gyereke lenne, hiszen egy gyerek nevelne egy másik gyereket. Tanítsuk meg a lányunknak, (és a fiúnknak), hogy vannak a testi szerelemnek fokozatai, melyeket érdemes betartani.
Ehhez hozzátartozik, hogy megtanítjuk a lányunknak, hogyan kell nemet mondani.
A személyes foglalkozás tapasztalatai alapján soha nem azon múlt, hogy egy lány tud e nemet mondani a fiúnak, hogy mennyire szép, hanem azon, hogy mennyi önbizalma volt. Az erősen önbizalom hiányos lányok mentek bele olyan dolgokba, melyeket később megbántak.
Tehát egészséges párkapcsolat egészséges önbizalommal lehetséges!
-
Nem kell házasságot kötni az összes fiúval, akivel barátkozol
Az osztályban lévő vicces srác egyszer csak széppé, kedvessé válik a lányunk szemében. A fiúk, és a lányok elkezdenek egyre többször egymás társaságát keresni, együtt menni buliba, moziba...
A Facebook-on elkezdik egymást bejelölni. Ilyenkor jön a kérdés, hogy mit akar tőlem az a fiú? Visszajelöljem-e? Nem lesz-e túl ciki, nem fognak e pletykálni rólam a többiek?
Amit ezzel kapcsolatban tisztázhatunk a lányunkkal, hogy nem kell összekeverni a barátságot, és a szerelmet. Az, hogy ebben a korban fiúk, és lányok összejárnak, beszélgetnek teljesen normális, és egészséges. Ez még nem jelent jegygyűrűt, se házasságot.
Ha időben tisztázzuk a félreértéseket, megbeszéljük a tisztázatlan kérdéseket, akkor lányunknak nagyobb eséllyel lesz egészséges, és boldog párkapcsolata az élete során.
Hajápolási tanácsok
A hajápolás egy átfogó tevékenység az emberi fejen lévő haj higiéniai és kozmetikai ápolására. A hajápolás egyénenként változik, függ az egyén hajtípusától, illetve azoktól a különféle hatásoktól, amelyek az egyént nap, mint nap érik.
Az emberek haja nem egyforma, sőt a haj az emberi sokszínűség egyik megnyilvánulása.
A hajápolás és a fejbőr gondozása két különálló feladatnak tűnhet, ám valójában ezek összefonódnak, hiszen a haj a fejbőrből nő ki. A haj élő részei (hajgyökér, szőrtüsző, hajhagyma és faggyúmirigyek) a bőr alatt találhatók, míg a tényleges hajszál (a kutikula, amely magában foglalja a kérget és a velőt) élettelen, ezeket figyelembe kell venni hajápolás során.
A sérült, vagy valamilyen megváltozott biológiai folyamatnak köszönhetően károsult hajszálat nem mindig lehet rendbe hozni, megmenteni, de hajápolás segítségével sokat lehet tenni azért, hogy minél tovább biztosítsuk a hajhártya épségét. A hajjal borított fejbőr tisztítása, azaz a hajápolás, éppen olyan fontos, mint a test bármely más bőrfelületének gondozása. Az egészséges fejbőr egészséges hajat fog termelni.
Kapcsolódó cikkeink: Tudjon meg többet a hajhullás okairól, illetve olvassa el cikkünket, mit ajánlunk a hajhullás ellen.
A hajápolás feladatainak elvégzése során abban az esetben, ha az elhalt hámsejtektől a fejbőr megtisztítása nem megfelelő módon és rendszerességgel történik, akkor toxinok jutnak át a bőrön, vagy külső veszélyes hatások (baktériumok, vírusok, vegyi anyagok) teremthetik meg a fertőzés kialakulásának feltételeit. Nem minden fejbőr rendellenesség vezethető vissza bakteriális fertőzésre. Néhány rendellenesség kialakulása megmagyarázhatatlan, így sokszor hajápolás segítségével csak a tüneteket lehet kezelni, a tényleges kiváltó okot nem.
A faggyúmirigy a bőrben faggyút termel, amely többek között a hajápolás szempontjából is igen fontos szerepet tölt be, hiszen védi a hajat és a bőrt, továbbá gátolja a mikroorganizmusuk bőrön történő szaporodását. A túlzott faggyútermelés azonban már probléma, ez a zsíros haj oka. A legrosszabb esetben a faggyúmirigyek által termelt faggyú eltömíti a hajhagymákat, a hajhagyma megbetegszik, ezért korpásodás és hajhullás alakul ki. Ilyen esetben mindenképpen ajánlott zsíros hajra kifejlesztett kozmetikai készítmények alkalmazása. Ezek közül legjobb olyan készítményt választani, mint amilyen a Renokin termékcsalád, amelynek egyik terméke egy speciális hajhullás elleni sampon.
A hajápolás első lépése a hajmosás, amely eltávolítja a hajról és a fejbőrről a felesleges zsírt (és a verejtéket), továbbá az egyéb nem kívánatos anyagokat valamint szennyeződéseket.
A hajápolás általában magában foglalja a haj színezését, festését is, azonban ez a kémiai beavatkozás a haj szerkezetének megváltozásához vezethet, amely sok esetben akár állapotromlást is előidézhet. A hajápolás során ezek a változások legtöbbször csak átmenetiek, hiszen a hajápolás alkalmával felhasznált színező vagy festékanyag csupán a fejbőr feletti hajra van hatással (kivéve, ha a hajhagymák is sérülnek).
A megfelelő hajápolás és a jó minőségű kozmetikumok használata nagyon fontos a szép, egészséges, dús hajkorona kialakulásához és megtartásához. A megfelelő hajápolási kozmetikumok közül napjainkban a legelismertebb és a leghatékonyabb a Renokin Haj Revitalizáló Program. A Renokin termékek a legfontosabb hajhullás elleni vitamin fajták mindegyikét tartalmazzák, így megakadályozzák a hajhullást és a hajszálak elvékonyodását, továbbá elősegítik a sejtek regenerálódását. A Renokin termékek napi használatával rövid idő alatt jelentős javulás érhető el.
Hogyan bánhatunk el a töredezett hajvégekkel?
Sajnos sokunknak okoznak gondot a töredezett hajvégek. Amennyiben szárazak és sérültek a hajvégeink, akkor a hajunkkal nem sok mindent tudunk kezdeni. Bármennyire is igyekezhetünk, mindig ápolatlannak fog tűnni a frizuránk. Hogyan tudunk hát elbánni a töredezett hajvégekkel egyszer s mindenkorra?
Legkönnyebb és leghatékonyabb módszere ennek, ha levágatjuk a hajunkat. Hisz az erősen sérült hajvégeket nem olyan egyszerű egészségessé tenni. Elég csak egy pár centimétert levágatni a hajunkból, és máris jobban fog kinézni a frizuránk. A problémás hajvégeket ajánlott levágatni 2 hónaponta.
Amennyiben nem szeretnél fodrászhoz fordulni és levágatni a hajad, akkor igyekezned kell elkerülni a hajtöredezés okait. A hajtöredezést okozhatja a helytelen hajszárítás, fésülködés, kémiai ápolás, nem megfelelő sampon vagy kondicionáló használata, a tenger sós vagy a bazén klóros vize. A leggyakoribb oka a hajvasaló vagy a hajszárító használata, mely megterheli a hajat.
Éppen ezért kell megfelelő hajkozmetikát használnunk, mely védi a hajunkat. A kémiai ápolást kicserélhetjük natúr termékekre, a sós vagy klóros vízben való tartózkodás előtt használjunk öblítést nem igénylő ápolást, valamint hetente egyszer alkalmazzunk regeneráló hajmaszkot. Abban az esetben, ha hőhatások által formázzuk a hajunkat, akkor alkalmazhatunk speciális termo kozmetikumokat, melyek megvédik a hajat a magas hőmérséklet okozta sérülésektől. Amennyiben nehezen fésülhető a hajad, akkor a fésülködés is károsíthatja azt, ezért használd a közkedvelt és már bizonyított Tangle Teezer hajkefét. Ennek segítségévelkönnyen fésülhető, fényes, erős és ellenálló lesz a hajad.
Foltok végnapjai!
A fényszegény hónapok időszaka a legjobb idő arra, hogy megszabaduljunk a korunkat akár tíz évvel megfejelő elszíneződésektől, pigmentfoltoktól.
Aki a tükörbe belenézve nem lát a bőre egységét megbontó sötétebb foltot, nagyobb szeplőt, régi heg helyén megmaradt elszíneződést, ne is olvassa tovább ezt a cikket, mivel azon túlnyomó kisebbség körébe tartozik, akik sosem égtek le a napon és hormonális hatások, genetikai hajlam sem befolyásolta bőrük épségét. A többiek számára viszont hasznos tanácsokkal szolgálhatunk, annak érdekében, hogy az egységes bőrszín visszanyerésével néhány évet is sikerüljön visszafiatalodniuk.
Lássuk, pontosan mivel is állunk szemben: UV sugárzás, hormonális hatás (fogamzásgátlók szedése, terhesség, menopauza) következtében a bőr mélyéről a melanocitákban képződő színanyagot, a melanint tartalmazó melanoszómák nagy mennyiségben kerülnek át a bőr felső rétegébe. Ennek eredményeként festék-felhalmozódás, azaz hiperpigmentáció jön létre.
A pigmentfolt kezelés célja a melanin szintézisének szabályozása, a felhalmozódott melanin eloszlatása. Bármilyen formáját választjuk a folthalványításnak a magas fényvédőfaktort tartalmazó krém napközbeni használata kötelező, a közvetlen napfény kerülése mellett!
Kitartóknak
Mivel a foltok sem egyik-napról a másikra keletkeztek, halványításukhoz is türelemre és kitartásra lesz szükségünk, különösen, ha a kézenfekvő és kíméletes otthoni bőrápolást választjuk. A savtartalmú, C-vitaminnal dúsított vagy retinol származékot tartalmazó készítményektől hosszabb távon (3-6 hónap) rendszeres használat mellett várhatunk eredményt.Egy teljes termékcsaládot vessünk be, mivel az egymásra épülő termékekkel - arctisztító, aktív szérum, halványító krém, nappali védő krém - látványosabb eredményt érhetünk el. A professzionális Image MD kozmetikumok retinol, glikolsav és zsírban oldódó C-vitamin koktéljával valamint stabilizált C-vitamin komplex segítségével bánnak el a foltokkal. A csúcstechnológiás készítmények emellett a bőr feszességéről és a ráncok kisimításáról is gondoskodnak: tartalmaznak többek közt növényi őssejteket, peptideket, szója- és tigrisfű kivonatot - gyakorlatilag a ma ismert leghatékonyabb bőrmegújító és lifting hatású hatóanyagokat.
Céltudatosaknak
Ha nem tartozunk a rendületlenül következetes krémhasználók közé, jobb, ha a foltjainkat szakemberre bízzuk. Egy átfogó folthalványító kezelés sorozattal szép eredményeket érhetünk el és nem csupán a foltjaink, de ráncaink is visszavonulót fújnak. A maximális végeredmény érdekében 5-6 kezeléssel számoljunk fényvédős nappali krémmel kiegészítve.
A nemrég bevezetett Iluma folthalványító kezelés ötvözi a legfrissebb innovációkat, és világosító technológiákat, anélkül, hogy irritálná a bőrt. Mindössze 50 perc leforgása alatt 10 féle folthalványító hatású készítményt alkalmaz. Ez az eljárás a legújabb fejlesztéseket, és öregedés gátló módszereket ötvözve hámlasztja és ragyogóvá teszi a bőrt. További előnye, hogy bármely bőrtípusnál alkalmazható. Otthoni folthalványító bőrápolással kiegészítve a kezeléseket fokozhatjuk a hatékonyságot: az Iluma család plasztikai sebészek által megalkotott termékei forradalmian intenzív fehérítő hatóanyagokkal a legújabb növényi őssejt technológiát, peptideket és növényi anyagokat alkalmazzák a pigmentáltság és az egyenetlen tónus korrigálására és megelőzésére.
Türelmetleneknek
Gyors és jelentős változást eredményező kezelés a frakcionális CO2 lézeres bőrfelszín-megújítás. A 15-45 perc alatt lezajló kezelés során a lézerfény energiájával ezernyi apró csatornácskát hoznak létre a bőrben, ezzel a bőr újjáépülését, regenerálódását erőteljesen ösztönzik. Mivel a sérülések csupán a bőrfelszín bizonyos százalékát (frakcióját) érintik, a regeneráció gyorsan végbemegy igen látványos javulást eredményezve, ami nem csupán a bőrfelszínt érinti: a bőr visszanyeri feszességét, a ráncok csökkennek. A teljes gyógyulás 1-7 nap, a bőr szerkezetének átalakulása ezután még 3-6 hónapig tart.
További információ: www.royalclinics.hu
Fáradt és feszült vagy? Készíts levendulás stressz oldó fürdősót!
A sok stressz bizony gyorsan meglátszik bőrünkön, akárcsak a fáradtság és a kimerültség. Testünk és lelkünk felfrissítésére és a stressz elűzésére itt egy remek fürdőkeverék recept, amelyek házilag pár perc alatt elkészíthetünk.
A fürdőkeverékben található só kivonja szervezetünkből a méreganyagokat, a szódabikarbóna vízlágyító hatással bír, a zabpehely a bőrünket varázsolja még szebbé, míg a levendula megnyugtat minket. Ekcémás bőrre is érdemes használni.
Hozzávalók:
100 g szárított levendulavirág
200 gr zabpehely
50 g szódabikarbóna
75 g só
A keverék hozzávalóit szórjuk bele egy turmixgépbe, majd jó alaposan keverjük össze, addig, amíg egynemű port nem kapunk. Ha szeretnénk egy kicsit rusztikusabb fürdősó keveréket, a végén tegyünk hozzá egy marék nagyobbra vágott levendulavirágot, nagyon szépen mutat majd az üvegben.
Az így elkészült házi fürdősót tegyük csavaros tetejű üvegbe, és jól zárjuk le, így sokáig megőrizhetjük az aromáját.
Fürdés alkalmával adjunk a fürdővízhez 1 evőkanál keveréket és keverjük el benne. Ha még intenzívebb illatot szeretnénk, adjunk a keverékhez pár csepp levendula illóolajat.
Még egy jó tanács:
Ha túlszáraz a bőrünk, öntsünk a fürdővízhez 2 dl tejet, és adjunk hozzá ugyanannyi tejport, valamint kedvenc illóolajunkból pár cseppet. A tej a viszkető száraz és érdes bőrt táplálja és bársonyossá varázsolja.
Legyél csókkirály - 7 lépésben!
Mélyen egymás szemébe néztek, szinte izzott a levegő. A szenvedély, mint könnyed selyemlepel ölelte körül a szobát. Ajkaik már majdnem összeérnek, mire "Fújj, de büdös a szád!" - fakad ki lány. A srác meg elsüllyedt a szégyenében. Csak, hogy nehogy veled is megtörténjen, íme néhány tuti tipp a jó csókolózáshoz!
![]() |
fotó: northfoto |
1: Kapj be valamit:
Azt nyilván mindenki tudja, hogy a büdös száj nem vonzó, de az egyáltalán nem egyértelmű, hogy kinek mi a büdös! Persze vannak alaptörvények, mint például az, hogy hagymát randi előtt sosem eszünk, de ez önmagában még nem elég! Van például olyan is, aki a zöldalmás rágó illatát egyenesen gyomorforgató bűzként érzékeli. Randi előtt egy alapos fogmosás, és egy nagyon enyhén mentolos rágó teheti a legjobb szolgálatot, de ha valaki igazán ínyenc, akkor egy kiskanálnyi mézzel még édesebbé tudja varázsolni a csókját.
2: Sima ajak:
Szintén elsődleges fontossággal bír, hogy ajkaid kedvet adjanak a partnerednek ahhoz, hogy hozzátapassza a sajátját. Te sem szeretnél smirglipapírral smárolni, nem várhatod el a partneredtől sem, hogy a cserepes száddal akarjon érintkezni. Nagyon egyszerű és hatékony megoldás erre a szőlőzsír, mellyel finoman lekezelve folyamatos üdeséget tudsz biztosítani ajkaidnak.
3: Ne cigizz:
Ne csak azért ne cigizz, mert egészségtelen, és ne is csak azért, mert büdös. Az a helyzet, hogy a cigaretta után még a rágó sem tudja elvenni a száj keserűségét. Bizony, te sem nyalnál ki egy hamutálat, hát ne várd el partneredtől, hogy hasonlót kelljen átélnie.
4: Várd ki a pillanatot:
Az időzítés nagyon fontos! Az első csók pillanatának intimnek és bensőségesnek kell lennie. Például nem kaphatod le a partneredet akkor, amikor épp egy vicces sztorit mesél, hiszen azon túl, hogy úgy érezné, hogy a mondandója nem is számít neked, véletlenül bele is haraphat a nyelvedbe!
5: Hunyd be a szemed:
Bármilyen szépnek is látod a partneredet, csak ajánlani tudjuk, hogy az ominózus csók közben ne bámuld. Ez két dolog miatt igazán fontos: az ember megérzi, ha a társa bámulja, és az ezáltal keltett zavar inkább feszültséget szül. Másrészt meg ha nagyon közelről nézel valakit, akkor torzul némiképp az arca, és nem szeretnénk, ha emiatt ábrándulnál ki szíved választottjából.
6: Gyengéd érintés:
Ezen a ponton szükségesnek találom leszögezni, hogy nem az öncélú taperolásról van szó :). A lényeg, hogy partnered vállát érzékien megsimogatva, vagy a derekát finoman átkulcsolva tudod még meghittebbé varázsolni ezt az amúgy is meghatározó pillanatot. Nem kell teli tenyérrel a másik fenekébe markolászni ahhoz, hogy érezze a törődést.
7: Stílus:
Nos, talán ez a legfontosabb pont. 80 százalékban az első csókon múlik a kapcsolatotok jövője. Rá kell érezned a partnered stílusára! Ha például ő a finom, lassabb csókok híve, akkor nem szabad a szájába durrantani az izomból turbinára kapcsolt nyelvterminátort. A lényeg, hogy legyetek összhangban egymással!
Szépség tippek
Arcápolás házilag
A következő maszkok elkészítési módja nagyon egyszerű. Bőrtípusodnak megfelelően készítsd el a kívánt egyveleget, majd ecsettel vidd fel az előzőleg megtisztított arcodra. 20 percen át hagyd magadon, had dolgozzon, majd langyos vízzel és mosdókesztyűvel távolítsd el. Száraz bőrre Nyomkodj szét 2 evőkanál avokadó-gyümölcshúst és adj hozzá néhány csepp citromot! Bőröd újra feszes és rugalmas lesz. Normál bőrre: Egy negyed banánt apríts fel, majd pürésítsd, s keverd el 1 evőkanálnyi nappali krémmel! Így sokáig megőrizheted arcod fiatalságát. Fáradt bőrre: Reszelj le egy kisebb almát, konyharuhában nyomkodd ki és keverd el egy teáskanálnyi mézzel! Ezt a maszkot fekvőhelyzetben vidd fel, és rögzítsd nedves törölközővel! Fél órán belül újra üde és friss lesz a képes feled. |
Szemöldököt szedni nem túl kellemes érzés, ezt mindenki aláírhatja, aki valaha már foglalkozott ezzel. A legegyszerűbb, ha kozmetikushoz megyünk, aki pikk-pakk kicsipkedi a szálakat, de sajnos erre nincs mindig idő. A procedúrára előre fel kell készülni, és nagyon fontos az időzítés. Soha ne egy fontos találkozó előtt fél órával állj neki ritkítani, hiszen mire odaérsz, piros marad a helye, esetleg ki is pöttyösödhet. Ezek az apró gyulladások akkor alakulhatnak ki, ha túl gyorsan húzzuk ki a szőrszálat és a bőrfelszín alatt elszakadnak szőrszálak. Mindig használjunk hidratálókrémet, mielőtt nekiállnánk a műveletnek, majd a szemöldök alsó részén, az orrtól a fül felé haladva, egyesével kapkodjuk ki a nem kívánatos szőröket a növekedés irányában. A végén jegeléssel enyhíthetjük a fájdalmat. Sajnos mindig kéznél kell tartanunk a szemöldökcsipeszt, hiszen hamar visszanőnek a nem kívánt helyekre a szálak, esetleg némelyik olyan kicsit volt a fazonigazításnál, hogy nem tudtuk kihúzni, így megelőzte társait a növekedésben. Ezt a macerát nem lehet megelőzni, nem jó döntés túl sokat kiszedni, hiszen lehet, hogy onnan csípünk ki valamit, ahol nagy lenne rá a szükség az esztétikum szempontjából. Szerencsére már nem divat a totális gyantázás és az azt követő sminktetoválás. Valljuk be, sosem volt túl bizalomgerjesztő a szemöldökceruzával megrajzolt ív az igazi szemöldök helyett. Meg kell találni az arany középutat, figyelembe véve a fej és az arc formáját. Legjobb, ha először egy profi segítségét vesszük igénybe, hogy kialakítsa a megfelelő ívet, s nekünk mindig csak igazítani kell azt. Általános igazság, hogy a hosszúkás archoz a lefelé ívelő, a kerekebb archoz viszont a laposabb forma illik, de soha ne íveljük túlságosan lefelé a külső vékony részt, különben bárgyúnak és öregnek tűnik majd arcunk. A színnél is fontos a középút. Ha nem vagy megelégedve azzal, amivel a természet megáldott, nyugodtan befestetheted, de vigyázz, hogy ne legyen se túl halvány, se túl erős - épp annyira legyen hangsúlyozott szemöldököd, amennyire kell.
______________________________________________________________________________________
Hajunkra Ha hajmosáskor az öblítővízbe néhány csepp citromlevet teszel és azzal mosod át a hajad, csillogóvá válik a hajad, a szőke hajszíned pedig világosabb lesz. Fogunkra Ha naponta két, három citrom karikát elrágcsálsz, a fogaid szép fehérek lesznek, és a leheleted is felfrissül tőle. Bőrünkre Egy evőkanál citromlevet keverj össze 1 ek.mézzel és íróval. Vidd fel az arcodra, pár percig hagyd rajta, majd öblítsd le. Kiváló bőrtisztító hatású Lábunkra Ha estére, vagy egy hosszú bulizás után bedagad a lábad, frissítsd fel egy hideg citromos lábfürdővel. Zsíros arcraKarikázz fel egy citromot, tegyél mellé borsmentaleveleket, majd forrázd le, és gőzölj felette 10 percig.
_____________________________________________________________________________
Égő, fáradt szemek
![]() |
1. Vegyél egy kamillatea filtert, áztasd be, majd hűtsd le, és tedd a szemedre. Hamar eltűnik tőle a duzzanat a szemedről. 2. Ugyanígy a szemre tehető a hideg uborkaszelet, melynek hatása szintén varázslatos. 3. Ha van hűsító szemmaszkod még egyszerűbb a helyzet: csak vedd ki a hűtőből és tedd a szemeidre! 4. Mielőtt lefekszel, ne felejtsd el lemosni a sminkedet, reggel pedig használj nyugtató hatású szemkrémet. 5. Ha este még bulizni mész használj göndörítő hatású szempillaspirált, ettől a szemed sokkal nagyobbnak tűnik majd. A fáradt szemedet viszont soha nem húzd ki sötét ceruzával, inkább csillogó, világosabb árnyalatokat válassz. Beszáradt szempillaspirál megmentéseHát ilyennel ritkán találkozunk, maximum, akikor egy néhány hónapja nem használt táskából előkerül egy rég elfeledett, de korábban annál inkább kedvelt spirál, vagy nagytakarításkor valami elképesztően eldugott zugban beesve találjuk meg... Minden esetre, ha nagy örömmel lelsz rá, vagy hosszú sminkszünet után szeretnéd újra használni, de beszáradt, nem kell kidobni: egy pici testápolót kell beleügyeskedni, vagy a kefével belejuttatni és újra használható lesz! Hogyan viselhetsz bizsut, ha fémérzékeny vagy?Ha neked is viszket, kipirosodik, akár még fel is hólyagosodik a bőröd egy bizsu gyűrűtől és begyullad a füled a hamis ezüst, vagy hamis arany fülbevalótól, akkor egy cipőben járunk! A megoldás: A gyűrű belsejét és a fülbevaló végét fesd le átlátszó körömlakkal. Előnyei:
Szépségápolási tippek lányoknakA média hatására sokan úgy gondolják, ma már nem elég egyszerűen csak jól kinézni ha érvényesülni akarsz, olyannak kell lenned, mint egy szupermodell. Szerencsére a legtöbb kamasz tudja, hogy az egészség és jókedv fontosabb a mindenáron való szépségnél, hiszen mindannyian mások vagyunk, mindenkiben valami más az, ami igazán elbűvölő. Kihozni magadból a maximumot azonban nem is olyan ördöngősség. Személyes higéniaA szépség legnagyobb, legegyszerűbb titka a jólápoltság. Figyelj oda arra, hogy a következők a mindennapi életed részei legyenek:
BőrápolásA pattanások és miteszerek megjelenése kamasz lányoknál önmagban elég ahhoz, hogy tönkre tegyék az egész napot. Ne engedd, hogy a pattanások pokollá tegyék mindennapjaidat! Vásárolj: HajápolásFrizuradivatok jönnek - mennek, ám ha az arcformádnak megfelelő hajat vágatsz, sosem lesz szükséged kalapra, hogy eltakard nem éppen legjobban sikerült hajadat.
KörömápolásSemmi sem olyan kiábrándító, mint mikor egy jólápolt lánynak koszosak a körmei. Nem kell hetente manikűröshöz járni ahhoz, hogy a körmeid szépek legyenek, otthon is tökéletessé varázsolhatod őket, ha odafigyelsz arra, hogy:
SzájhigéniaHa a mosolyod vakítóan szép, azzal mindenkit elbűvölsz, ám az ápolatlan fogak közelébe senki sem szívesen kerül. Figyelj oda, hogy ne kerülj ebbe a kellemetlen helyzetbe:
Ne feledd, teljesen mindegy mi áll a kedvenc magazinodban, vagy mit hallassz a TV-ben, az igazi szépség belülről fakad! Ha boldog vagy és jól érzed magad a bőrödben, azt a körülötted lévőket is pozitív érzésekkel tölti el. Nem kell mindenféle trükkökkel megváltoztatni a külsődet! Egyszerűen csak alkalmazd a fenti alapszabályokat, add önmagad, élvezd az életet, s a hatás hidd el, nem marad el! |